03.12.2014

 ~ Hát akkor itt az utolsó rész. Igazából nem lett olyan jó a blog, amilyenre vártam, de most van két másik történetem, amik sokkal jobban meg vannak álmodva és a történetük is jobb és többet mondóak. 

Ez az egyik: http://whygonnahurtsme.blogspot.hu/

A másikat pedig ma nyitottam:http://jb-savemysoul.blogspot.hu/ ~

03.12.2014

/Niall szemszöge/

-          Nialler! – ordította be valaki sietősen az öltözőm ajtaján. – 5 perc van kezdésig. Igyekezz!

Utoljára pont ma 2 éve álltam ezen a színpadon és akkor volt eddigi életem egyik legjobb napja. Két legjobb nap volt eddig az életemben. A nap, amikor csapatot alkottunk a fiúkkal és a nap, amikor Emily igent mondott arra, hogy a barátnőm lesz. Most egy újabb igent akarok tőle.

Kifújtam a levegőt, majd térdemre csaptam és felálltam a székről. Kinyitottam az ajtót és távoztam rajta.

-          Mi van öcskös? Izgulsz? – csapott a hátamra biztatás képen Louis, ahogyan kiértem az öltözőből.

-          Az nem kifejezés – forgattam a szemem.

-          Minden rendben lesz. Gyere! – intett maga után és ugrándozva, rohanva ment tovább a színpad hátuljáig.

Beléptem a színpad alá a helyemre és vártam, amíg fel nem csendültek az első akkordok. A lábunk alatt elkezdett emelkedni a színpad és lassan megláttuk a tömeget. Mindenki önkívületi állapotba került. A rajongók, azért mert minket láttak, mi pedig mert újra ezen a színpadon állhattunk.

Több okból is örültünk ennek a koncertnek. Hónapok után most álltunk újra színpadon. Igen. Miután Harry-vel megromlott a viszonyom nem igazán mentek a próbák és mindenki úgy találta, hogy jobb lesz a kipihenjük magunkat és egyszer majd lesz egy NAGY visszatérés. Ez pedig itt volt a nyakunkon.

A tömegben Emily-t kezdtem keresni. Sehol sem láttam és féltem, hogy nem ott van, ahová mondtam neki, hogy álljon. Végre a negyedik dal végén megpillantottam és önelégült, de ideges mosoly ült ki arcomra, ahogy rápillantottam. Mosolyomat viszonozta egy levegőbe dobott csókkal, amit a közönség szórakoztatására zsebre tettem. Felzúgott a tömeg és nagy nevetésben törtek ki. Ekkor Liam mögém lépett és fülemhez hajolt.

- Most jó lesz! – kiáltotta fülembe, hogy hallhassam a tömeg hangzavara mellett. – Meg tudod csinálni.

Idegességembe rászorítottam a mikrofonomra, majd izzadt tenyerem beletöröltem nadrágom szárába. A mikrofont számhoz emeltem és úgy, hogy mindenki hallja, megköszörültem a torkom.

-          Kezdhetitek – intettem hátra a fiúknak. Felidéztem magamban a pillanatot, amikor ugyanez a dalt szólt és lesétáltam Em-hez. Talán soha nem éreztem még olyan gyomorgörcsöt, mint ami akkor futott át rajtam. Próbáltam kiverni fejemből azt az érzést és nem figyelni rá. A színpad eleje felé indultam, majd leugrottam róla. Két road állt mellettem, akik kíséretében Emily-ig sétáltam.

Megpillantottam szemében egy furcsa, talán izgalomra emlékeztető szikrát. Kiemeltem a tömegből és magam elé vontam, ahogy csókot leheltem ajkaira.

-          Mit művelsz? – kérdezte nevetve, ahogy eltolt magától.

-          Abbahagyhatjátok! – intettem a színpad felé a fiúknak, miközben a mikrofonba beszéltem. Nagy levegőt vettem, majd visszanéztem Em-re, aki nagyra nyitott szemekkel állt velem szembe. – Lehet, hogy ki fogsz borulni, – figyelmeztettem elő, mire ő összefonta szemöldökeit – de lenne egy kérdésem.

-          Niall.. – láttam rajta, hogy kicsit frusztráltan érzi magát.

-          Huhh – fújtam ki a levegőt. Ki kell mondanom mielőtt még az idegességtől mind a ketten elájulunk. – Lennél a feleségem? – nyújtottam elé egy apró dobozt.

Semmi reakció Emily-től. A tömeg üdvrivalgásban tört ki és mindenki tapsolt, de Emily-től semmi visszajelzés. Biztos megijesztettem ezzel a hirtelen elhatározásommal.

-          Em! – integettem szemei előtt, mert szerintem már pislogni is elfelejtett a kérdésem óta. – Jól vagy?

-          Persze csak… - megrázta a fejét, majd elmosolyodott.

/Emily szemszöge/

-          Mi az?

-          Csak.. nem számítottam rá – nyögtem ki elcsukló hangon.

-          Halljátok? – kérdezte mosolyogva Niall a tömeget. – Nem számított rá. Ez vicces, mert pont így terveztem.

-          Ne viccelődj már – böktem oldalba. Szívem a torkomban dobogott és éreztem, ahogy minden egyes érből a fejembe fut a vér. Lángolt a fejem és könnyeimmel küszködtem. Nem hittem volna két évvel ezelőtt, ahogy ez a nap ilyen hamar eljön.

-          Mi a válasz? – húzott közelebb magához és fülembe mormolt.

A tömeg némacsendben állt és feszülten várta a válaszom. Igazából még én sem tudtam mit fogok mondani. Egyszerűen nem jöttek a szavak, de mondanom kellett valamit.

Elvettem Niall-től a mikrofont és számhoz emeltem.

-          Mivel úgy is mondanom kell valamit, ezért gondoltam úgy mondom, hogy mindenki hallja. – Láttam, ahogy a kamera rám közelít és egy kevésbé ideges mosolyt vettem magamra. Niall felé fordultam, aki idegesen álldogált egyik lábáról a másikra. – Megtisztelnél.

A tömeg még mindig síri csendben állt és várta Niall reakcióját, aki köpni-nyelni nem tudott hirtelen.

- Ez..? – akarta kérdezni, de közbe vágtam.

Szorosan átöleltem és újra kimondtam, csak kicsit másképp.

-          Ez egy igen, te őrült! – nevettem fülébe és mivel visszahallottam beszédem a hangfalakból így tudtam, hogy mindenki jól hallotta. – Még szép, hogy hozzád megyek! Annyira szeretlek – öleltem szorosabban, majd eltoltam magamtól és megcsókoltam.

-          Nem hiszem el! – fogta meg mosolyogva az arcom.

-          Pedig jobb lesz, ha elhiszed – döntöttem homlokomat az övéjének. – De figyelmeztetlek, – toltam el magamtól és mutatóujjamat felemelve kezdtem magyarázni – ki foglak készíteni a ruhaterveimmel az évek során, ja és az idegesítő dúdolásommal, amikor majd takarítom a házunkat.

-          Én pedig ki fogom enni magunkat a vagyonunkból – nevette el magát.

-          Az megnézném.

-          Láthatod is majd, ugyanis már az enyém vagy. Örökre – mondta, majd újra megcsókolt és ujjamra húzta a gyűrűt.

-          Örökké – suttogtam oda neki, miközben gyűrűmet néztem. – De most már menj vissza a színpadra, mert nem azért jöttek az emberek itt körülöttem, hogy egy lánykérésnek legyenek tanújai.

-          Egyet fizet, kettő kap – kacsintott rám, miközben visszanézett, ahogy a színpad felé indult.

A tömeg körülöttünk még mindig hangos volt. Nagy nehezen összeszedtem magam, majd a mögöttem álló Stephanie-ra pillantottam. Mosolyogva vállára borultam és egy örömkönny csordult le arcomon. Szavak nélkül is megértette milyen boldog vagyok.

Bementünk a backstage-be, mert nem akartam, hogy lássák az emberek a könnyes arcom. Tudom, hogy ezek örömkönnyek voltak, de az emberek szeretnek kombinálni.

Soha, de soha nem éreztem még ilyen boldogságot. Lelkemet elöntötte az izgalom. Nem hittem volna, hogy a Harry-s affér után megtörténhet egy ilyen köztem és Niall között, de biztos vagyok benne, hogy ennek így kellett történnie. Minden akadályt és nehézséget átvészeltünk együtt és még többet kell majd túlélnünk, de ketten együtt megtudjuk tenni. Mert ketten együtt egy lélek leszünk…

12.01.2013

 ~ Hát azt hiszem el fog érkezni hamarosan a búcsú pillanata. Nem szeretném hosszúra húzni a történetet, ezért még maximum 2-3 rész lesz és VÉGE. :)

- Martina

xx ~

12.02.2013

/Emily szemszöge/

Féltem attól, ami Niall visszaérkezése után fog történni velem, de tudtam, hogy ha most nem, akkor soha sem tisztázzuk a dolgokat. Szinte 100 százalékig biztos voltam, abban, hogy Harry elmondta a köztünk történteket, annak ellenére, hogy ő jelentette ki, nem beszélünk senkinek sem a történtekről, főleg nem Niall-nek és Stephanie-nak. Miközben magamban formáltam a szavakat, hogy vajon hogyan is kérhetnék bocsánatot szerelmemtől, autózúgásra lettem figyelmes. Kinéztem Zayn nappalijának ablakán és megláttam a taxit, amiből Niall szállt ki. Tehát megérkezett.

Visszasétáltam a kanapéhoz, ahol a többiek is ültek.

- Műsor lesz – szóltam oda nekik  idegesen, miközben egy nagyot fújtam.

- Tessék? – kérdezett vissza Louis furcsán nézve.

- Majd meglátjátok – pillantottam szinte remegve az ajtóra, ami éppen kinyílt.

- Emily! – lépett be az ajtón Niall. Láttam rajta a zavartság, a szomorúság és az idegesség furcsa keveredését. – Beszélnünk kell! Most! – mutatott a konyha felé.

Halkan, lehajtott fejjel indultam el és féltem szemébe nézni. Innen már nincs megállás. Beléptem a konyha ajtaján és leültem a konyhapult mögé.

- Nem szeretnél elmondani nekem valamit? – vont kérdőre egyből és láttam rajta, hogy fáj neki.

- Niall! – álltam fel, mert nem tudtam nyugton ülni. Folyton járt az idegességtől a lábam. – Meg tudom magyarázni!

- Na tessék! – mutatott maga elé várakozóan. – Nem. Tudod mit? Nem kell megmagyaráznod. Pontosan tudom mi történt.

- Abból amit Harry elmondott? – kérdeztem ingerülten. – Tehát az én verziómat nem is akarod hallani?

- Nem Emily! – emelte fel a hangját. – Nincs több verzió. Egy verzió van, amiben ott az a „jelentéktelen” – mutatott ujjaival gúnyosan idézőjelet – kis csókocska, ami összetörte minden rólad alkotott illúziómat.

- Tehát egy illúzió vagyok neked? – kérdeztem könnyeimet visszatartva.

- Az. Életem legnagyobb illúziója – pillantott a cipőjére, majd felemelte fejét és rám nézett. Körülbelül egy méter távolság volt köztünk. – Azt hittem te más vagy. Hogy csak engem akarsz és úgy szeretsz, ahogy vagyok és azért aki vagyok. Azt hittem te nem csak egy fan vagy, aki a hírnevet akarja.

- Niall! Ne beszélj hülyeségeket! – mondtam hangosan, talán túl hangosan is. – Te is tudod, hogy én nem ez vagyok! Bántanak a szavaid.

- Engem meg tudod mi bánt? – támaszkodott mellettem a konyha pultnak. Még így is volt köztünk egy elég nagy távolság, mely most talán még távolabbinak is tűnt. – Az, hogy nem mondtad el – mondta halkan, szinte suttogva és ekkor láttam rajta először, azt az igazi szomorúságot. Azt, ami ketté töri a szívedet ha látod, de ha érzed, akkor marcangol és úgy tűnik, talán már soha nem lesz olyan semmi, mint volt. És talán már tényleg nem lesz olyan, mint volt.

- Mert akkor nem bántott volna, ha a szemedbe mondom, hogy a legjobb haverod bejött utánam a konyhába és azt mondta, hogy fogadott Zayn-nel, hogy engedem-e, hogy megcsókoljon?  És, hogy Zayn arra fogadott, hogy nem engedem, Harry pedig, hogy engedem? És, hogy Zayn nyert volna, ha ez az egész szarság igaz lett volna?  - kérdeztem kezeimet széttárva és éreztem, hogy  ahogy kimondom a szavakat szinte magamtól is undorodom. Láttam Niall-ön, hogy elgondolkodik, majd hirtelen az ajtóra néz, aminek háttal álltam. Hátra pillantottam és ott állt Steph. – Mit hallottál? – kérdeztem kapkodva.

- Mindent – gördült le egy könnycsepp arcán.

- Haragszol? – léptem felé egy lépést.

- Nem, rád nem. Harry-re. Nem elég, hogy ezt tette, még neked is bekavart. Én tudtam, hogy nem lesz hosszú életű ez a kapcsolat, de akkor megmondhatta volna ha nem szeret – nyelte vissza a sírást. – Azt hiszem én magatokra hagylak titeket. Ti sokkal nagyobb bajban vagytok, mint én. Sajnálom – mondta Niall-re nézve és megfordult, hogy kilépjen a konyhából.

- Hát még én – dünnyögte Niall, miután Steph kilépett az ajtón.

- Emlékszel még mit mondtam? – léptem vissza a pultot támasztó Niall-höz.

- Igen.

- És? – néztem rá kérdően.

- Mi és?

- Hiszel nekem? – kérdeztem kissé ingerülten.

- Hittem. Ma reggelig. Azt hittem te leszel a szerelem első látásra álom-párom. Hogy te leszel a lány, akivel mag megöregszem és sok kis Nialler-ünk és kis Emily-nk lesz és, hogy mindig ott leszünk egymásnak, ha a másik szomorú. Hittem egy közös jövőben. Hittem, hogy te nem csak egy vagy a több millió lány közül, hanem te vagy A LÁNY – emelte ki az utolsó szavakat.

- Még lehet sok kis Nialler-ünk – gyűlt könny a szemembe, ahogy kimondtam a szavakat. – Még lehetek az, aki mindig ott lesz neked és még lehetek A LÁNY. Te pedig lehetsz A SRÁC. Niall figyelj! – léptem hozzá közelebb és megpróbáltam megfogni kezeit. Meglepetésemre engedte és furcsamódon rá is szorított kezeimre. – Nem szabad így elengednünk ezt. Ezt az egészet.

- Nem szabadna tényleg – nézett rám és láttam a könnyeket szemében. – De talán jobb lenne.

Szavai meghökkentettek és egy, majd még egy lépést tettem hátra. Szinte beleszédültem abba, hogy így eldobná azt, amit oly sok szenvedés árán megszereztünk. A szerelmünk.

- Menj a picsába! – üvöltöttem meggyötörten, könnyes arccal és kirohantam a konyhából. Szó nélkül felkaptam a kabátom és kirohantam az ajtón..

/Niall szemszöge/

Fogalmam sincs, hogy volt erőm ezt kimondani és, hogy vajon hogyan jutott eszembe. Mire feleszméltem Emily már nem volt előttem. Utána rohantam a nappaliba, de nem volt ott.

Kétségbe esetten néztem körbe és ideges, értetlen arcokat találtam.

- Elment – mondta félre húzott szájjal Liam.

- Ember! – állt meg mellettem Zayn és megfogta mindkét vállam, úgy fordított maga felé. – Te vagy a legnagyobb ökör ezen a Földön, ha csak úgy futni hagyod. Hidd el nekem! Messze nem találsz nála szuperebb csajt. A lelkét kiteszi azért, hogy neked jó legyen te meg futni hagyod!? Gondolkozz már.

- De hát.. – dadogtam, mert nem tudtam kinyögni semmi értelmes dolgot.

- Nincs de hát! – pillantott rám a kanapáról Liam. – Mindent hallottunk. Nincsenek acélból a falak és az ajtók. Akarva, akaratlanuk is hallottunk Harry akciójáról és őszintén mondva én kinézem belőle. Tudod milyen, ha nem gondolkozik, csak cselekszik.

- Tudom – gondolkodtam el Liam szavain. Igaza van. Nem is tudom miért hittem neki. Talán azt hittem nem hazudna nekem.

- Akkor meg mire vársz? – kérdezte hirtelen Eleanor. – Fuss már utána világ bolondja! – mosolygott rám, majd az ajtó felé mutatott célzásul.

Vettem az adást. A dzsekim még mindig rajtam volt, nem kellett vele bajlódnom. Szinte feltéptem az ajtót, ahogy kiléptem rajta. Fogalmam sem volt merre induljak.

Kiléptem a kapun is és másodpercekig csak jobbra, majd ballra kapkodtam fejem. Találgattam, Emily vajon hová menne. Hová mennék Emily helyébe? Majd eszembe jutott. Van itt a közelbe egy játszótér. Imádja a hintákat. Nem sokan járnak oda. Főleg nem ilyen esős időben.

Kikanyarodtam a kaputól ballra majd végig futottam az utcán. Az utca végén még egyszer ballra fordultam és ott állt a játszótér. Pár fa és bokor választotta el a külvilágtól és az a drótkerítés, amit a gyerekek védelme érdekében húztak. Ahogy gondoltam. Emily ott ült az egyik hintában. Könyökeivel térdére támaszkodva ült, arcát pedig tenyerébe temette. Biztos voltam benn, hogy sír. Láttam, ahogy olyakor-olykor megrándul háta. Valószínűleg a sírás hatására.

Kinyitottam a kaput, ami beengedett a térre. A kapu nyikorgásán Em összerezzent, de nem nézett fel. Lassú, halk léptekkel közeledtem felé. Beleültem az egyik hintába. Egyik kezét leemelte arcáról és nem nézett fel csak a cipőmre pillantott, majd újra eltakarta arcát. Percekig ültünk így. Nem tudtam mit kellene mondanom. Nem vagyok a szavak embere és nem akartam megbántani egy rosszul irányzott mondatommal, így is elég bajt csináltam már ma. Végül Em törte meg a csendet.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – kérdezte szipogva.

- Tudom, hogy szereted a hintákat és azt is, ha szomorú vagy mindig hintázni akarsz.

- És miért jöttél utánam? – kérdezte újból, még mindig szipogott. Oda nyújtottam neki egy zsebkendőt, amit el is vett.

- Meg kellene beszélnünk a történteket.

- Ja? – kérdezte rám pillantva, majd újra a földre nézett. – Nem ezt próbáltam mielőtt eljöttem volna? Vagy csak akkor érvényesek a dolgok, ha neked jut az eszedbe?

- Mondott valamit Liam, amin elgondolkoztam – álltam föl a hintából és Emily elé léptem.

- Mit mondott? – kérdezte fel pillantva rám. Leültem elé törökülésbe, majd kezeit kezeim közé fogtam és mélyen a szemébe néztem.

- Azt, hogy én vagyok a világon a legnagyobb barom, ha engedlek menni hagyni és rájöttem.. – elhallgattam, mert fojtogatott a fájdalom – tényleg igaza van. Egy barom vagyok. De én leszek a legszerencsésebb barom, ha meg tudsz nekem bocsátani, azokért a dolgokért, amiket a fejedhez vágtam.

- Igazad volt – törölte le egy könnycseppét. – Neked kellene nekem megbocsátani. Én szúrtam el mindent.

- Már régen megbocsátottam és nem te szúrtad el. Te csak ettől – mutattam magunkra – akartál megvédeni minket. A csalódástól.

- Niall tudod – kezdte Emily és féltem attól, amit mondani fog, pedig nem lett volna okom rá – mindent megbántam. Tudom, hogy újra meg kell tanulnod bízni bennem és, hogy sok mindent helyre kell hoznom. Tudom, hogy kerestél bennem valamit, ami most ketté de talán milliónyi darabra tört és nehéz lesz megragasztani, de hiszem, hogy menni fog. Semmi nem lesz már olyan, mint ez előtt.

- De lehet még jobb – térdeltem fel hozzá és kisöpörtem hajszálait könnyes arcából, majd lassú csókot leheltem ajkaira. – Sokkal jobb lesz. Érzem. Csak bíznunk kell benne.

- Ígérem nem leszek csak egy fan, ahogy te mondtad. Sokkal több leszek annál. Segítek helyre hozni ezt az egész dolgot közted és Harry között és mindent megoldunk. Ketten. Te és én.

- Csak te és én – suttogtam hajával játszva, majd újra megcsókoltam és úgy éreztem semmi és senki nem állhat közénk.

12.01.2013

~ Bocsi a sok idő kihagyásért, de rá jött a tanárainkra az, hogy minden TZ-t félév után írjunk meg. Szóval sokat kellet tanulni és igyekeztem én, de ennyi telt tőlem. Remélem azért tetszik. :)

- Martina

   xx ~

/Niall szemszöge/

Fél órával az után, hogy elaludtunk telefon rezgésre ébredtem. A kijelzőn Harry neve jelent meg.

- Hol vagy pajti? - szóltam bele álmos hanggal.

- Niall Horan? - kérdezte egy idős hang a telefonban.

- Igen, én lennék és maga?

- Jó reggelt. A barátját baleset érte, majd ő elmeséli, hogy mi történt. Helikopterrel a londoni Royal Brompton kórházba szállítjuk. Ha gondolja odajöhet. Fél órán belül mi is ott leszünk Harry-vel.

- De mi...? - kérdeztem volna, de egy hosszú sípolás jelezte, hogy rám tették a telefont.

Fel kell keltenem a többieket.

- Emberek! - ordítottam el magam minden gondolkodás nélkül. - Felkelni! Hahó!

- Mi van már?? - ugrott fel dühösen Zayn. - Még alig alszunk egy órája. Te normális vagy?

- Harry kórházban van. Azonnal oda kell mennünk - kaptam fel a farmeremet, miközben a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Vajon mi történhetett Hazza-val? Nem kellett volna elmennie.

- Mi van? - pattant ki Lou a paplan alól. - Mi van vele? Hallod? Niall! Szólalj már meg!

- Nem tudom! Fogalmam sincs! - ordítottam el magam kétségbe esetten. - Nem mondott semmit az ember, aki felhívott a telefonjáról. Egyáltalán azt sem tudom, hogy ki volt az az ürge. Csak a kórházat mondta és, hogy fél órán belül ott vannak mentő helikopterrel.

- Na jó. Kapjátok össze magatok srácok. Én vezetek, mert ti túl idegesek vagytok - szólalt meg Em mellettem, miközben haját oldalra simítva nagyokat pislogott, hogy ébren tudjon maradni.

 Pillanatok alatt kaptuk össze magunkat. Zayn is képes volt elkészülni másodpercek alatt. Éreztem a levegőben azt a kínos feszültséget. Senki sem szólalt meg csak maga elé bámulva rohantunk le a lépcsőn és ültünk be az autókba. Az egyiket Em vezette a másikat pedig Liam. Ők ketten voltak a leghiggadtabbak.

Bekapcsoltuk az öveinket, majd Emily nagy kerék csikorgások mellett elindult. Fogalmam sincs, hogy mennyivel hajthatott, de az út melletti táj szélsebesen suhant el mellettünk. Hirtelen furcsa érzés öntött el Harry-vel kapcsolatban. Tegnap történt valami furcsa dolog. Azt mondták a srácok, hogy szinte szó nélkül ment el és azt sem mondta, hogy hová megy. Csak remélni tudom, hogy nem keveredett semmi hülyeségbe. Ahogy őt ismerem bármi megtörténhet. De ami a legfurcsább.. Miért helikopterrel viszik kórházba? Olyan súlyos? Az nem lehet. Akkor biztos nem lett volna épp a telója. Kezd egyre furcsább lenni ez az egész. Nagyon félek, hogy valami komoly baja történt ennek az őrültnek. A  legjobb barátaim egyike. Nem élném túl, ha egy ostobaság miatt elveszíteném. Nem. Erre gondolni sem szabad. minden rendben lesz. Rendben kell lennie.

45 perccel később már a kórház recepciójánál álltunk, ahol Louis adta le Harry adatait.

- A barátjukat körülbelül 10 perce hozták be. Még az altató hatása alatt van - mondta a pult mögött álló nő. - Ha megadnak egy elérhetőséget, akkor felhívjuk magukat, ha már felébredt.

- Ne fáradjon - kezdte Zayn. - Megvárjuk, amíg magához tér.

- Rendben. Arra van a szobája - mutatott el mellettünk egy folyosón. - Van ott pár szék, amire leülhetnek.

- Köszönjük - mondtam és erősebbre fogtam a szorítást Emily kezén.

Útközben megálltam egy automata mellett és vettem egy csokit, majd tovább sétáltunk Harry szobájáig. Az a fura érzés még mindig bennem volt. Túl sok a megválaszolatlan kérdés ezzel a balesettel kapcsolatban.

- Nem látszanak rajta sérülések - zökkentett ki Stephanie a gondolat átmenetemből. Ott állt az ajtó előtt és befelé kémlelt.

- Alszik? - kérdeztem idegesen.

- Mint, a bunda - felelte Liam, aki szintén az ajtóhoz állt.

- Figyelj! - nézett rám hirtelen Em. - Ne idegeskedj. Biztos minden rendben lesz. Ne aggódj. Jó? Na, gyere ide.

Fejemet az ölébe hajtottam és lehunytam a szemem. Nem hiszem el, hogy ennyire komolyan tud érinteni, ha egy barátommal történik valami. Amióta elvesztettem életem egyik legnagyobb barátját, azóta mindent megtennék azért, hogy megvédjem a szeretteimet.

/Emily szemszöge/

Biztos voltam benne, hogy Harry tegnap miattam, vagyis inkább miattunk rohant el úgy. Viszont bele sem mertem gondolni abba, hogy valami hülyeséget csinált. Csak arra tudtam gondolni, hogy nehogy megtudja Steph és Niall, ami kettőnk között történt tegnap a konyhában. Én is inkább el akartam felejteni. Mintha meg sem történt volna. Ha mindenki túl teszi magát ezen, az lesz a legjobb. Soha többet nem kell majd erre emlékeznünk. Én szeretem Niall-t és remélem Harry is szereti Stephanie-t. bár a történtek után már azt sem tudom mit gondoljak. Teljesen összezavarodtam.
- Hé! Em, Niall! - rázta a vállam Lou. Azt hiszem időközben mind a ketten elaludtunk. - Ébresztő! Hazza felébredt. Be lehet menni hozzá.
- Niall! - ráztam meg a még mindig az ölemben szunyókáló barátomat. - Figyi, felkelt Harry. Menjünk be hozzá - mondtam ébredésre biztatva.
Valójában féltem a találkozástól. Nem tudtam, hogy mi lesz a köztünk történteknek a következménye, de éreztem, hogy valami nagyon rossz fog történni. Csak remélni mertem, hogy Hazz tartani tudja a száját és nem ő lesz az, aki elmond majd mindent a többieknek, mert ahogy vesszük mindent ő tett.
Niall lassan felemelte a fejét az ölemből. Mosolyogva néztem, ahogy megdörzsöli a szemeit és nyújtózik egy nagyot. Nem tehetek róla. Szeretem.
Felálltunk a székről és az ajtó felé léptünk. Fülembe hirtelen tompa sípolást hallottam. Azt hiszem fel ment a vérnyomásom. Beléptünk a szobába és ott feküdt infúzióra kötve Harry. Lassan megcsapott az a jellegzetes klóros szag, amit a kórházakban lehet érezni, de a szobákban még inkább.
- Kinyithatom az ablakot egy kicsit? - kérdeztem köszönés nélkül és a szemkontaktust is kerültem. Folyamatosan az ablak felé bámultam. - Csak.. izé, mert olyan erős a klór.. illata.. Na értitek - éreztem, hogy kezdek elvörösödni és egy pillanatra, mintha megszédültem volna.
- Jól vagy édes? - kérdezte a csípőmet tartva Niall. Akkor már tudtam, hogy biztosan megszédültem. Szuper. Mindig ez lesz ezek után, ha Harry közelébe kerülök? - Ülj le ide - mutatott az egyik fotelre mellettem - majd én kinyitom.
- Nem bírod a klórt? - kérdezte az ágyban felülve Hazza.
- Ne.. - olyan volt a hangom, mint egy kiscicáé. - Nem - ismételtem újra, miután megköszörültem a torkom. Valószínűleg még mindig piros voltam, mint egy cékla.
- Mi a francot keresel itt öreg? - törte meg a néhány percnyi kínos csendet Zayn. Láttam rajta, hogy eléggé ki van bukva.
- Nem lényeg - rázta meg a fejét Harry.
- Mi az, hogy nem lényeg? Normális vagy te? - kérdezte kissé ingerülten Steph. Talán még soha nem láttam ilyennek.
- Nem mindegy? Jól vagyok - csattant fel Harry. - Nem hogy örülnétek.
- Mégis minek örüljünk? Annak, hogy azt sem tudjuk mi lett veled, de most itt fekszel infúzióra kötve? - hallottam Liam ideges hangját. Kissé talán hangosabb is volt, mint máskor. Éreztem, hogy kezd el elfajulni a helyzet.
- Na ne áltassátok itt magatokat. Most azért jöttetek be, hogy szapuljatok vagy, hogy megkérdezzétek jól vagyok-e?
- Mi lett veled haver? - kérdezte Louis, Hazz mellé lépve. - Nem szoktál te ilyen lenni.
- Tudod az emberek változnak.
- De nem egy éjszaka alatt. Egy éjszaka alatt, amikor azt sem tudjuk mi történt veled - éreztem, ahogy Niall a hangja emelkedésével egyre jobban szorítja a kezemet. Meg kell mentenem ezt a helyzetet. Valahogy. De hogyan?
- Srácok!? - szólaltam meg kicsit halkabban. - Magunkra hagynátok egy kicsit? - mutattam az ágy felé. Eléggé furcsán néztek rám. De elindultak kifelé. - Figyu! Beszélek vele. Hátha nekem elmondja mi volt - súgtam Niall fülébe és láttam, ahogy Harry az ágyból ideges arc kifejezéssel bámul minket.
- Mi a franc bajod van? - léptem elé ingerülten. - Muszáj flegmáznod a többiekkel? Ők semmiről sem tehetnek. Itt az egyetlen hibás te vagy!
- Szóval az az én hibám, hogy nem tudlak kiverni a fejemből? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Talán jobban kellene ütni a fejedet - huppantam le az ágya mellet lévő székre. - Figyelj! Köztünk nem lehet semmi. Sajnálom, ha te ezt nem tudod megérteni. Én Niall-t..
- Tudom. Őt szereted.
- Akkor meg mi bajod van? - csattantam fel, de próbálkoztam olyan hangerőt kifejteni magamból, amit még véletlenül sem hallhatnak meg a szobánk kívülről.
- Minden! - sóhajtott egy nagyot, majd beletúrt a hajába.
- Pontosabban?
- Nem tudom elfelejteni azt a csókot.
- Nem volt az olyan jó, hogy ennyire emlékezz rá és különben is. Jobb lesz, ha elfelejtjük ami tegnap történt. Induljunk tiszta lappal. Oké? - nyújtottam oda neki a kezem játékosan egy kéz fogásra.
- És mi van, ha én nem akarok tiszta lappal indulni? - hajolt közelebb hozzám. Túl közel.
- Na jó. Akkor elmagyarázom mi a helyzet, mert azt hiszem nem fogtad fel igazán - húztam el a fejem. - Te Stpeh-el vagy én meg Niall-el. Mindenki szeret mindenkit és nincsen Harry meg Emily. Ezzel le is zártam ezt a témát. Fogadd el!
- Hát jó - nyúlt a poharáért, amit az ágya melletti asztalon tartott, majd beleivott. - Ide adnád a távirányítót?
- Ennyi? - kérdeztem meglepettem, mert nem tudtam elsiklani a tény felett, hogy így lezárta az ügyet, miközben másodpercekkel ezelőtt még majdnem szerelmet vallott nekem.
- Miért? - kérdezett vissza. - Mi lenne még? Azt mondtad lezártad a témát. Én is.
- Tessék - nyújtottam át neki az előbb kért távirányítót.
- Mondd már meg a többieknek, hogy ma már nincs kedvem beszélni velük. Vagyis, de. Hívd már be Niall-t, mert nála hagytam tegnap előtt valamimet.
- Oké. Helló.. és jobbulást! - intettem neki miközben az ajtó felé tartottam.
- Szia!
Miután beküldtem Niall-t, a többiek jobbnak találták, ha haza megyünk, mert mindenki nagyon fáradt volt. Nialler azt mondta, hogy majd taxival utánunk jön, így mind a 2 autót vittük. A haza út elég csöndesen telt a mi kocsinkban. Louis, Eleanor és Steph ült bent velem. A másik autóval Liam, Daniell, Zayn és Perrie utazott. Éppen, hogy befordultunk a kocsi feljárón hirtelen eszembe jutott valami.
- Te jézus isten! - mondtam a számhoz kapva, miközben leparkoltam a ház előtt.
- Mi a baj? - kérdezte Lou.
- Semmi, semmi - mondtam magamat is győzködve, de egészen mást gondoltam.
Ott hagytam Niall-t.. egyedül.. Harry-vel. Hogy lehetek ekkora barom?

/Harry szemszöge/

- Mit hagytál ott nálam? - kérdezte Niall a szobába lépve.
- Ja, semmi érdekeset. Sokkal inkább másról akarok veled beszélni - ültem fel az ágyban, hogy jól lássam.
- Mondjad öcsi - csapott a vállamra.
- Szerintem inkább ülj le - mutattam egy székre.
- Ilyen komoly?
- Az - mélyet sóhajtottam, amíg leült és elhelyezkedett a székben. - Hol is kezdjem?
- Az elején!? - nézett rám kérdően.
- Hát úgy gondoltam, hogy rögtön bele a közepébe, mert nem szeretném kerülgetni a forró kását - mélyen legbelül éreztem, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme, de tudnia kell róla. Nem titkolhatom el a legjobb barátom elől. Főleg nem egy ilyen fontos dolgot. Tudtam, hogy ez sok mindenkinek fog fájni, de meg kellett tennem. - Meg csókoltam Emily-t.
- He? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Tegnap... amikor a konyhában voltunk - kezeimet végig húztam az arcomon és hátra vetettem a fejem. - Kérlek ne haragudj. Tudom, hogy hülye voltam és megpróbálom helyrehozni majd a dolgokat, de nem olyan könnyű, mint az bárki is képzelné. Nem tudom elfelejteni azt a csókot. Olyan finom volt az ajka. Úr isten!
- Te tudod mit beszélsz? A barátnőmről van szó - pattant fel a székből Nialler és felém indult. Azt hittem be akar húzni egyet, de csak a homlokomra helyezte a tenyerét. - Nincs neked agyrázkódásod?
- Minden rendben van velem. A színtiszta igazat mondom. Hidd el, és tényleg nagyon sajnálom.
- Magyarul, akkor bementél a konyhába Emily után csak azért, hogy lesmárolhasd?
- Nem - ellenkeztem. - Nem így volt.
- Na jó. Ezek után ne etess a hülyeségeiddel - legyintett ellentmondóan. - Tudod mit? Mindent elszúrsz! Végre találok egy lányt, akit szeretek, te pedig rá mászol. Remélem legalább élvezted.
- Mondtam, hogy ne haragudj. Jó? - keltem ki magamból.
- Most még te vagy felháborodva? Nem te nyaltál hasra megint szerelem terén - köpte dühösen.
- Nem, ez nem igaz. Emily szeret téged és pont erről beszéltünk, amikor ti kint voltatok. Elmondta, hogy nem akar tőlem semmit, mert neki te vagy fontos és nem szándékozik egyedül hagyni téged.
- És most ettől boldognak kellene lennem?
- Nem! Ne légy boldog! Tudom, hogy mindent elszúrtam, mint mindig, de ha nem érted meg hát akkor sajnálom. Tudod mit? Talán jól tettem. Igen! Úgy érzem - mondtam kissé felemelve a hangom és inkább bekapcsoltam a TV-t.
- Ezt azért nem vártam volna tőled - mondta szomorúan és kilépett a szobából. Becsukta maga mögött az ajtót és úgy éreztem egyedül vagyok. Igen. Egyedül voltam.
Hogy lehetek ekkora állat? Soha nem történt még velem ilyen és most sem tudom, hogy mi ütött belém. A legrosszabb, hogy tudom, mindennek én vagyok az oka. Remélem Emily és Niall tud egymással beszélni és nem változnak köztük a dolgok és azt is remélem, hogy Nialler meg tud nekem bocsátani. Ez a rohadt kórház. Úgy utána mennék és elmondanám mekkora barom vagyok és remélem nem érzi magát rosszul, de...
Ebből nem húzom ki egyszerűen magam. Szívás ez az egész...

11.01.2013

~ Sziasztok! Itt a 2013-as év első fejezete. Egy másik szereplő szemszögéből is láthatjuk a dolgokat Niall-ön és Emily-n kívül. Remélem tetszeni fog. Még mindig 5 szavazat után jön a következő rész, mert az előzőre sem kaptam meg, mégsem akartam azokat olvasás nélkül hagyni, akik esetleg várták. :)

- Martina

      xx ~

/Emily szemszöge/

Az utóbbi 2 hét életem legpörgősebb 2 hete volt. A ruha kollekciómat nem választották be a legjobb 3 közé, de a srácoknak annyira tetszett, hogy azt mondták egy jeles alakom adtán még felveszik. Rájuk terveztem alapból, így pedig még az anyag sem ment kárba. Aztán Niall bemutatott a szüleinek. Nagyon kedvesek voltak velem és alig éreztem magam feszülten. Szinte teljesen eltudtam magam engedni. Szinte. Ugyanis Niall-el elmentünk az egyik barátjához egy kis party-ra meg bandázásra, ahol ott volt az ex. Niall bemutatott neki engem és már akkor láttam rajta, hogy nem vagyok a szíve csücske. Ez azért is esett elég rosszul, mert körülbelül fél perc alatt alakított ki rólam egy véleményt anélkül, hogy beszélgethettünk volna. Pedig én igazán törekedtem. Még a konyhában is segítettem neki a tortillát kiönteni egy tálcára. Hát azt hiszem nem sikerült megkedveltetnem magam. Pedig én komolyan nem csináltam semmit. Holly távozásakor Niall meg is kapta, hogy "Csak a hírnévre és a pénzedre megy. Én szóltam előre." Nem volt szándékomban vitába szállni, úgy sem hittem, hogy lenne értelme, ezért inkább csendben figyeltem, ahogy Nialler odamegy hozzá és suttogva beszélnek valamiről. Ezek után Holly idegesen lépett ki az ajtón. Most már ő sem bír. Jó úton haladok, hogy mindenki megutáljon. Hurrá. A szilvesztert együtt töltöttem Stephanie-val, Niall pedig a srácokkal volt Louis-nál. Egy csomó mindenről be kellett számolnom a barátnőmnek. Egész este be nem állt a szám. Persze benéztünk egy klubba, de ez sem tűnt jó ötletnek ugyanis ott volt egy kedves ismerősöm, James. Persze ebben a kedves szóban ott van az a kis irónia. Amint megpillantott oda jöttek hozzánk és fárasztani kezdtek minket a "de menő vagyok, most jól beszólok a volt csajomnak" dumával, így inkább eljöttünk. Újra indult a suli is. Elkezdődött az utolsó félévem. Vizsgák, tervezői feladatok, divatbemutatók. Ez a 2013-as év elég pörgősen indult és azt hittem minden rendben van. Minden rendben is volt, a mai napig. A kételyek egyszerre zúdultak rám.

Ma a srácoknál, jobban mondva Zayn-nél voltunk és lazultunk egy kicsit. Filmeztünk, biliárdoztunk, csocsóztunk és persze Niall miatt ettünk. Nem is keveset. Mindenki ott volt, aki számított. Az egész csapat. A srácok és a barátnők. Mind a tízen egy helyen.

Kisétáltam a konyhába, mert Niall "mindjárt éhen halok" pillantásokat vetett rám, így hozni akartam neki pár szendvicset. Hiába, soha nem tudja megunni az evést. Ő már csak ilyen. Éppen a kenyereket vajaztam, amikor ajtó csapódást hallottam. Hátra fordultam és Harry-t pillantottam meg magam mögött.

- Nekem is csinálsz egyet? - kérdezte mellém lépve.

- Aham. Elég lesz egy?

- Persze - biccentett. - Én nem Niall vagyok. Ő egy egész teherautónyit megtudna enni.

- Ja. Nekem mondod? Mióta járunk többet költök kajára, mint ruhára - nevettem le magam.

- És amúgy jól meg vagytok? - fordult hozzám.

- Minden rendben.

- Rajongókkal is?

- Kb. két hete már nem kaptam házhoz szóló fenyegető levelet, szóval nincs gáz- kacsintottam rá.

- Na, az elég biztató dolog - ütögette meg játékosan a hátam, majd megsimítva a vállam lehúzta róla a kezét.

- Szerintem is - mosolyodtam rá.

Éppen az utolsó szendvicset vajaztam. Harry még mindig ott állt mellettem, amikor elkapta a derekam, magához húzott és megpróbált megcsókolni. Azért csak próbált, mert nem engedtem neki. Bár egy pillanatra ajkaink összeértek, azonban jó a reflexem és egy pillanat alatt löktem el magamtól. Azt sem tudom mi történt igazából ezek után. Muszáj volt leülnöm egy székre. Majdnem összeestem. Mi ütött Harry-be?

- Na jó. Szépen megnyugszunk mind a ketten - mondtam arcomat a kezeimbe temetve és mélyeket sóhajtottam. - Nem. - jutott eszembe, amikor átgondoltam az egészet. - Mi a fészkes fene ütött beléd? Megőrültél? Steph a barátnőm, Niall meg a barátod. Te Steph-fel vagy én meg Niall-el. Ezt mégis, hogy gondoltad? - tört ki belőlem. Egyszerre voltam ijedt és dühös. Mégis mit képzel magáról? Vagy hogy jutott ez az eszébe?

- Annyira sajnálom, - mondta lenézve rám - de fogadtunk Zayn-nel, hogy ha megcsókollak akkor viszonzod-e.

- Melyikőtök hülye ötlete volt ez? - kérdeztem ingerülten.

- Az enyém, - sóhajtott - de mentségünkre szóljon, be voltunk rúgva.

- Ez nem változtat semmin - hunytam le a szemem és egy újabb sóhajt eresztetem ki. - Ki, mire fogadott?

- Én azt mondtam, hogy megengeded - vigyorgott rám.

- Akkor ez elúszott.

- Ja, most fizethetek Zayn-nek - húzta el a száját.

- Nem csinálok akkor ebből nagy ügyet, de mégis maradjon kettőnk, illetve hármunk között. Jó? Nem szeretném, ha bárki is megtudná. Én tök jól el vagyok Niall-el és úgy látom, te is Stephanie-val - mondtam kissé megkönnyebbülten, miközben felvettem a konyhapulton heverő tálcát.

- Jól látod - helyeselt, majd mindketten kiindultunk a konyhából.

Visszaérve a nappaliba oda hajoltam Zayn-hez, hogy súgjak neki valamit.

- Na most aztán gazdag leszel - mondtam neki alig hallhatóan.

- Mi? - nézett rám értetlenül. Kicsit furcsálltam is.

- Hát Harry meg te. Fogadtatok. Ő meg elvesztette - mondtam neki még mindig majdnem némán.

- De mi nem.. - ráncolta a szemöldökét.

- Azt mondta - döbbentem le. Harry hazudott nekem?

- Miről van szó amúgy? - kérdezte kíváncsian

- Semmi érdekes - rágtam a számat és éreztem, hogy kezdek szédülni. Hirtelen felálltam és miután letettem Niall elé a tálcát, felrohantam az emeleti fürdőbe.

Szörnyen pocsékul éreztem magam. Erre még az is rá tett egy lapáttal, hogy tuti feltűnést keltettem azzal, hogy szó nélkül felrohantam. A hányinger kerülgetett, amikor kopogást hallottam az ajtón és valaki benyitott, de az ajtó nem nyílt. Gondosan bezártam, hogy senki ne zavarjon. Egy ismerős hangot hallottam odakintről.

/Niall szemszöge/

Nem tudtam mire vélni, amikor Em már vagy 20 perce fent volt a mosdóban és az ajtó sem nyílt.

- Em, kicsim, minden rendben? - kérdeztem kicsit rémült hangon.

- Persze, jól vagyok - hallottam a tompa hangot az ajtón túlról - csak szerintem a tegnapi kínai nem tett jót. Fáj egy kicsit a hasam, de mindjárt megyek.

- Hozzak valamit?

- Egy pohár víz jól esne, meg valami fájdalom csillapító. Szörnyen fáj a fejem is - mondta elnehezült hangon és hallottam, ahogy megnyitja a csapot.

- Mindjárt jövök - mondtam, majd lerohantam a lépcsőn. Zayn-nel pár perc alatt találtunk Emily-nek gyógyszert és megnyugtattam a többieket, hogy minden rendben, bár ezt én sem hittem.

Becsúsztattam a gyógyszert a hátsó zsebembe és a kezemben lévő pohár vízzel felmentem Em-hez. Bekopogtam az ajtón, mire beengedett.

- Jól vagy? - simítottam végig arcán, majd odaadtam neki egy pirulát

- Mindjárt jobban leszek - erőltetett az arcára egy apró mosolyt, miközben elvette tőlem a vizet és beleivott.

Elvettem tőle a poharat és letettem a mosdó szélére, majd szorosan átöleltem és belepusziltam a hajába. Minden porcikámmal reméltem, hogy jól van és nem lesz semmi baj. Néha egy étel mérgezés is komoly tud lenni.

- Nem kellene bemennünk a kórházba? - kérdeztem végül idegesen, miközben már a kád szélén ültünk. - Lehet, hogy komoly a dolog.

- Nem lesz semmi baj. Tényleg. Ne aggódj - nyomott egy puszit az arcomra és megszorította a kezem. - Csak egy kis hasfájás volt, de már múlik is.

- Akkor lemegyünk? Biztos aggódnak már a többiek.

- Persze, mehetünk - állt fel és egy mélyet sóhajtott.

Lassan lesétáltunk és furcsán néztünk a többiekre. Valaki hiányzott a társaságból.

- Harry hol van? - kérdeztünk szinte egyszerre Emily-vel.

- Azt mondta kapott egy üzenetet és el kell rohannia - mondta Liam.

 - Valami sürgős és fontos dolog lehetett, mert ideges volt, amikor elment - tette hozzá Lou. - Remélem nincsen semmi baj.

- Nem mondta hova megy? - kérdezte a kezemet egyre szorosabban tartó Em.

- Nem szólt semmit. Csak elrohant - közölte Steph kicsit szomorú arccal. Látszott rajta, bántja hogy Harry még vele sem közölte hova megy.

- Akkor Harry nélkül folytatódik a buli - mondtam rámosolyogva a többiekre, hogy ne legyenek már olyan punnyadtak.

Harry távozása után kicsit lapult lett a hangulat, de jól elvoltunk még így is. Emily mindenkit megnyugtatott, hogy már jobban van és vagy negyed óráig győzködött minket, hogy semmi szükség kórházba menni, már minden oké. Mélyen én is reméltem, hogy tényleg igazat mond és már minden rendben van vele. Hajnali fél 7-kor mentünk aludni, mert Zayn-nél maradtunk. Mindenki ivott egy kicsit, ezért nem mertünk vezetni. Azonban Harry még fél 7-kor sem volt sehol és a telefonját sem vette fel. Kezdtünk érte aggódni és Steph is ideges volt, amiért nem tudja elérni a barátját. Nem kell, hogy mondjam elég sok kérdés tört ki belőle a Hazza által ismert lányokról. Megnyugtattuk, hogy biztos nincsen lány a dolog mögött, de mi is csak remélni mertünk. Olyan jól elvannak együtt. Remélem nem rontja el Harry ezt a szép kapcsolatot.

/Harry szemszöge/

Becsuktam magam mögött a kocsiajtót és beletapostam a gázba. 

Fogalmam sincs mi ütött belém. Hogy a fenébe jutott ilyen baromság eszembe? Megcsókolom Emily-t? Normális vagyok én? Niall a legjobb barátaim közé tartozik, Stephanie pedig a szerelmem és még sem tudom mi történt velem. Nem tudtam türtőztetni magam. Szörnyen mardos a lelki ismeret, de már nem tudok neki mit csinálni. Elrontottam. A baj, hogy ezzel nem csak magamnak okoztam csalódást, hanem Em-nek is, aki nem mellesleg jó barátom lett és egy rajongónk is. Bocsánatot kell tőle kérnem. De nem most. Nem tudnék a szemébe nézni. Senki szemébe nem tudnék, most őszintén nézni. Egyet tudok. Niall-nek meg kell tudnia az igazat és nem Emily-től, hanem tőlem. Majd egyszer megtudja. Majd egyszer.

A gázt tovább nyomtam és nem érdekelt, hogy éppen száguldozok és bármikor lekapcsolhatnak a rendőrök. Csak mentem és mentem. Az ablak kicsit le volt eresztve, hogy szellőztessem a fejem. Kiautóztam London városából és végig a Temze partján mentem. Pár órával később egy mólónál álltam meg egy erdő mellett. Gondolkoznom kellett, hogy mit tettem. Leültem a mólóra. A szél belekapott a fák koronájába körülöttem és még hidegebbé vált az idő, de nem érdekelt. Lassan levetkőztem és mély levegőt véve ugrottam a jéghideg folyóba. Tudtam, hogy őrültség a dolog, de tennem kellett valamit. Ez volt az a valami.

Szívembe nyilalló fájdalom állt bele és éreztem, hogy kezdem elveszíteni eszméletem. Csaptam még párat a karommal, majd lehunytam szemem.

A nagy fényességre kinyitottam nehezen a szemem és a mólón feküdve emberek álltak fölöttem. A fény egy mentőautótól származott. Egész testem vacogni kezdett, majd balra fordítottam a fejem, hogy ne égjen ki a retinám a fénytől. Nem hittem volna, hogy valaha is kijövök a vízből.

- Fiatal ember! - állt mellém egy mentőorvos. - Nem mondták még magának, hogy a majdnem befagyott Temzében nem szerencsés úszkálni?

- Nem tud érdekelni - dörmögtem neki kelletlenül.

- A rajongóit azt hiszem érdekelte volna, ha nem jön ki a vízből. Bevisszük a kórházba. A barátait már értesítettük. A kórházhoz jönnek. Azt hiszem lesz mit megmagyarázni a nekik.

- Azt majd én megoldom - förmedtem rá.

Rátettek egy hordágyra és becsúsztattak az autóba.

22.12.2012

 ~ Mielőtt mindenki azt hinné, hogy véletlenül nem írtam Niall szemszögét elmondom, hogy nem. Direkt nem írtam, mert ez a rész inkább Emily-ről szólt. jó olvasást. Új rész 5 szavazat után jön. :) 

 - Martina 

xx ~

22.12.2012

/Emily szemszöge/

Reggel csörömpölésre keltem és mert Niall-t nem találtam magam mellett, Steph kabátja pedig még mindig nem lógott a fogason erre csak egy magyarázat lehetett. Így is volt.
Niall-t a konyhában találtam és azt hiszem reggelit próbált készíteni, de alig találta a dolgokat.
- Jó reggelt kicsim - mondta a guggolásából felállva és oda jött hozzám, hogy csókkal köszöntsön. - Ugye nem én ébresztettelek fel?
- Most hazudjak? - dörzsöltem a szemem és ásítottam egyet, mintha még mindig álmos lennék. De kapott egy mosolyt is mellé.
- Bocsánat, csak amint látod nem találok semmit - mutatott a szekrényből kidobált edényekre.
- Mit keresel? - kérdeztem majd elkezdtem visszapakolni.
- Tükör tojást akarok csinálni de nem találok serpenyőt - vakarta zavartan a fejét.
- Mert rossz helyen kerested - mutattam a hűtő melletti ajtóra. - Azt az ajtót nyisd ki és ott van jobb kéz felől egy akasztón.
- Végre tudok neked sütni - mutatta fel a kezében tartott serpenyőt. - Na de most nyomás ki innen. Főzni fogok!! - kiáltotta rekedtes hangon az utolsó mondatot.
- Helyesbítek sütni - javítottam ki. Tükör tojást főzni? Az kicsit érdekes dolog lenne. Mondjuk megnézném, hogy megfőzi nekem. Na mindegy. - Jól van te harcos - nevettem ki és adtam neki egy puszit.
Hát mivel kiüldöztek a SAJÁT konyhámból, ezért felugrottam a netre. Elég nagy meglepetés fogadott a Twitter oldalamon. Körülbelül 1000 új bekövetés és vagy 400 bocsánat kérő tweet. Majd megláttam, hogy tegnap Niall tartott egy TwitCam-et, ami mindössze 5 perces volt.
- Ugye a tegnapi 5 perces TwitCam-ednek nincs semmi köze ahhoz, hogy mára legalább 1000-rel nőtt a követőim száma és egy halom bocsánat kérő üzenetet kaptam!? - kérdeztem a konyha ajtófélfáját támasztva.
- Micsoda? - kérdezte vissza felvont szemöldökkel, de láttam a szemein, hogy magában örül. - Egy isten vagyok! - üvöltötte feltartott kezekkel.
- Miért is?
- 5 perc és kész a reggelid. Addig várj - kacsintott rám én pedig leültem az asztalhoz.
- Szóval 5 perc... - vettem egy hatalmas levegőt és úgy éreztem azt a "poént" ami bennem van, el kell lőni. - Akkor ez olyan lesz, mint a tegnapi TwitCam?
- Vicces - tette le elém a reggelimet és egy puszit nyomott a homlokomra, miközben le ült mellém. - Ennem kell.
- Mondani akartál valamit - emlékeztettem az előbb mondottakra.
- Ja igen. Hát az úgy volt, hogy - kezdte lányos hangon, de megköszörülte a torkát és normálisan folytatta. - Láttam, hogy rosszul esnek a kapott levelek meg úgy kvázi minden, ezért tartottam egy rendkívüli élő chat-et, hogy tisztázzam a dolgokat. Elmondtam, hogyan érint ez a dolog téged és engem és, hogy szeretném, ha elfogadnák ezt a kapcsolatot, ha pedig nem megy akkor, se küldözgessenek neked trágár hozzászólásokat vagy éppen halálos fenyegetéseket, mert ez kiakaszt.
- Ennyi? - kérdeztem torok köszörülve, mert elcsuklott a hangom. Jó volt ilyet hallani. Éreztem, ahogy a szemem könnyel telik meg, de nem akartam sírni.
- Ugye nem fogsz sírni? - kérdezte vállamat átölelve.
- Nem szeretnék - mosolyogtam rá - csak ez az egész olyan hírtelen jött és én ilyenre egyáltalán nem számítottam, mert Eleanornál sem volt nagyon ilyen - vettem egy mély lélegzetet. - Jó, tudom, azóta duplázódott a rajongó tábor, sőt.. De attól én még nem voltam erre felkészülve. Neked meg nem akartam beszélni róla, mert gondoltam, hogy tudod mi a helyzet.
- Nem tudtam, de most már minden rendben lesz remélhetőleg - mondata végén megcsókolt és ettől kezdve elhittem neki, hogy tényleg minden rendben lesz.
Felfoghatatlan, hogy azalatt a 2 hónap alatt, amióta ismerem a srácokat, mik történtek velem. Most meg, hogy Niall a barátom. Egyszerűen hihetetlen. Egy dologban viszont még mindig bizonytalan vagyok. Tényleg szeret?
Dél körül Niall elment, mert próbájuk volt. Nem sokkal később Step is haza ért, mivel Harry is ment a próbára. Végre tudtam valakivel beszélni a kétségeimről.
- Szerinted miért pont én? - kérdeztem Steph-től miközben a vacsit csináltuk.
- Tessék? Hogy-hogy te? Milyen téren? - kérdezgette felvont szemöldökkel.
- Hát, hogy Niall... Érted.. Hogy miért pont engem választott, mikor annyi lány ugrál körülötte, hogy gátat lehetne belőlük rekeszteni. Szerinted miért pont én?
- Most ugye nem akarod azt mondani, hogy elbizonytalanodtál? - kérdezte elkerekedett szemmel és letette a kezéből a kést. - Ülj le ide - mutatott az egyik székre. - Tudom, hogy tökre hihetetlen ez az egész. Nekem is, hogy mi van Harry-vel, de hidd el, hogy Niall szeret téged. Lehet, hogy nem mutatja ki úgy, mint mások, de attól még szeret.
- Jó de ezt nekem honnan kellene tudnom? - néztem rá értetlenül.
- Mesélte nekem arról az időszakról Harry, amikor Niall csak arra várt, hogy megkapja az üzeneteidet Twitteren, sőt még Liam is beavatott néhány dologba. Niall szinte hozzá volt nőve a telefonjához és a laptopjához, amikor az üzeneteidet várta. És most figyelj! - mutatta fel az ujját jelezve, hogy várjak. - Volt, amikor nem tudott enni, mert annyira lekötötte az, hogy figyelje a Twitterét és ideges volt, mert nem kapott tőled visszajelzést. Ez azért csak jelenthet valamit. Meg az is, hogy mindenképpen be akar mutatni már most a szüleinek.
- Mit akar? - kérdeztem ledöbbenve.
- Ezt nem kellett volna elmondanom. Vedd úgy, hogy nem is mondtam semmit és lepődj meg, ha majd megemlíti előtted. Az ünnepek alatt beszeretne mutatni a szüleinek.
- De én is hazautazok - mondtam szomorúan, mert tényleg az voltam. Az ünnepeket a szüleimmel töltöm. Vagyis valószínűleg nem tudok Niall-el menni, pedig nagyon szeretném megismerni a szüleit és, hogy azt kell majd mondanom neki, hogy nem tudok vele menni még jobban elszomorít.
- Tudom, hogy haza mész, de már mindent elintézett. Hazamész Karácsonyra. Az három nap plusz egy mert, majd ad neked egy repülő jegyet, ami 28-a reggelre szól Dublinba. Oda megy eléd a reptérre és 30-án jössz haza. Azt még nem tudom, hogy ő jön-e, de a szilvesztert mindenképpen veled fogom tölteni.
- Erről én eddig miért nem tudtam? - néztem értetlenül.
- Meglepinek indult az egész, de látom rajtad, hogy nincs rendben minden. Figyu, ne aggódj. Én és a fiúk látjuk Niall-ön, hogy szerelmes. Ilyen nem mindig van, de most igen. Nyugodj meg. Minden rendben lesz. A többi idiótával, aki meg neked akar rosszat, ne foglalkozz! Nem érdemelnek annyit! - rám mosolygott és megölelt. Igazi barát.
Lehet, hogy ez egy darabig megoldható lesz így. Hogy Niall-nek is van dolga és nekem is és össze kell egyeztetnünk. De ha majd már ez sem lesz megoldható? És a rajongók is. Tudom nem kellene velük foglalkoznom, de közéjük tartoztam, még mindig közéjük tartozom és fogok is, mert attól függetlenül, hogy kicsit megváltozott az életem az utóbbi pár hétben én még mindig ugyanúgy nézek a fiúkra. Csodálom őket és rajongok értük. Persze Niall-ért máshogy is, de ez most nem lényeg. Annyira kiborít, hogy nem tettem semmit és így reagálnak rá. Nem tudom meddig bírom ezt, vagy hogy egyáltalán bírom-e. Tényleg helyes ez így?

:)

~ Szeretnék nektek Békés, Boldog Ünnepeket kívánni. Teljen örömben az ünnep!
Boldog Karácsonyt nektek és családotoknak is!
- Martina -
    xx ~

 

21.12.2012

 ~ Sziasztok! Bocsi a sok késésért, de mivel közeleg a félév irtó sokat kellett tanulni. De hát elkészült ez a rész is és mivel ma már úgy is meghaltunk akkor meg nem mindegy?! :"D Na jó olvasást. Jöhetnek a kommentek. Az új résszel igyekszem, de csak szavazatok után fog jönni és mondjuk 4-5 szavazat után. Itt a téli szünet szóval van időtök. Én addig pedig írok. :)) XX - Martina ~


21.12.2012

/Niall szemszöge/

Már majdnem három hete járunk Emily-vel és eddig semmi nyilvános helyre vagy eseményre nem akart velem eljönni. Nem értem. Beszélnem kell vele végre.
Körülbelül fél óra múlva azt ajtaja előtt álltam és szorgalmasan kopogtattam.
- Szia. Te hogy-hogy itt? - kérdezte. - Nem úgy volt, hogy este jössz? Még csak fél 4. - és egy puszit nyomott az arcomra, majd be engedett.
- Beszélnünk kell - szóltam sürgetően és megfogtam a kezét. A kanapéhoz vezettem, hogy letudjunk ülni.
- Mi volt annyira fontos, hogy nem tudtál vele várni?
- Bele kezdek. Tudod már lassan három hete járunk és hiába hívtalak magammal bárhova, nem akartál jönni. Nem tudom miért van. Szégyellsz vagy mi? Tettem valami rosszat? Nem hiszem vagy legalábbis nem tudom, de mondd meg, ha valamit rosszul csinálok - hadartam hirtelen. Szegénybe bele folytattam a szót, de el kellett végre mondanom, amit érzek.
- Nem. Nem erről van szó csak... - kezdte, de újra átvettem a szót.
- Csak? Csak mi? - kérdeztem kicsit ingerülten, de nem akartam annak tűnni.
- Figyelj - fogta meg a kezem - nincsen semmi baj veled. Igazából ezzel a helyzettel van baj, mármint nem azzal, hogy járunk, hanem, hogy így is már egy csomóan utálnak és nem is csináltam semmit. Ezért nem akarok veled mutatkozni.
- És mit érdekelnek a többiek? Engem sem érdekel nyilvánosan James, pedig elhiheted, hogy nem nézem jó szemmel, ahogy koslat utánad még mindig - törtem ki.
-Jó. Nem akarok vitázni. Ha annyira szeretnéd, akkor elmegyek veled ahova csak akarod, de tudd nem repdesem az örömtől. Ugyanis én nem a hírnévért vagyok veled, hanem mert szeretlek - láttam, hogy könny fut a szemébe az utolsó szavak alatt. Oda mentem hozzá és szorosan átöleltem.
- Jól van. Ha nem akarod, akkor nem muszáj velem mutatkoznod, amíg nem akarsz. Nem erőltetem. Látom tényleg bánt a dolog, hogy nem kedvelnek többen. Na adj egy csókot - mosolyodtam rá.
Miután megkaptam a csókot gondoltam már nem megyek haza, ezért maradtam. Emily keresett valami jó filmet neten, addig én meg csináltam kaját. Éhes voltam. Kár volt bemennem a konyhába. A konyha pulton találtam egy halom levelet szanaszét. Az egyik pont nyitva volt. Bele olvastam.
" Szállj le Niallről, te büdös... "- nem olvastam tovább. Felkaptam a leveleket és ingerülten vágtam ki a konyha ajtaját.
- Emily! - szóltam hangosan és azt hiszem hallotta a hangomon, hogy nincs minden rendben, mert félve nézett rám. - Ezekről miért nem szóltál?
- Te megtaláltad azokat? - nézett rémülten és rágni kezdte a szája szélét.
- Hogy a fenébe ne találtam volna meg, ha ott volt a pulton? Miért nem szóltál? Ezért nem akarsz velem jönni? Azt hittem mindent elmondunk egymásnak. Csalódtam benned - mondtam dühösen és eldobtam a leveket a nappali közepén. Sietve felkaptam a kabátomat és az ajtó felé vettem az irányt.
- Niall hadd magyarázzam meg! Kérlek ne menj el. Csak azért nem mo...- magamra vágtam az ajtót és lerohantam a lépcsőn. Nem hallottam a mondat folytatását, de nem is voltam rá nagyon kíváncsi. A lépcső allján még hallottam, ahogy Em utánam kiáltt egy "Ne haragudj kérlek!"-et, de ebben a lelki állapotban nem akartam visszamenni hozzá pedig úgy át akartam ölelni. Nagyon sajnálom, hogy a levelek miatt nem mert velem mutatkozni.
Hazamentem. Gyorsan felléptem Twittere és egy "Nagyon fontos! 5 perc múlva TwitCam" üzenetet ejtettem. 5 perc múlva tényleg el is kezdtem.
- Na Sziasztok! Régen jelentkeztem már és most sem maradok sokáig. Fontos dolgot szeretnék veletek közölni, vagyis inkább kérni szeretnék valamit - kezdtem és kezeimet végig húztam az arcomon. - Tudjátok Emily a barátnőm, nem is ez a lényeg. A lényeg abban van, hogy nagyon rosszul érzi magát. Szeretném, ha eltudnátok fogadni, mert én őt szeretem, de persze titeket is ugyanúgy csak őt más értelemben. Tudom nagyon nehéz elfogadni, hogy most ez a helyzet van, de legyetek egy kicsit megértőek. Azért csináltam ezt a TwitCam-et, mert megtaláltam egy csomó utálkozó levelet Em konyhájában. Kérlek titeket, hogy ne tegyétek ezt vele, mert nem csak neki rossz, hanem nekem is. Nem foglak titeket elhanyagolni attól, mert szerelmes vagyok. Higgyétek el ő is ugyanolyan lány, mint ti. Sőt nagyon is olyan, mert rajongó és azt is tudom, hogy ez a legnagyobb problémátok vele, de értsétek meg. Ismerem már egy ideje és bízom benne. Én elfogadom, ha nem kedvelitek, de ne tegyétek közzé vagy ne ennyire nyilvánosan és főleg ne úgy, hogy neki írogattok. Ehhez senkinek nincs joga. Azoknak meg köszönöm, akik támogatnak minket és szeretik Emily-t. Hát úgy összességében ennyit akartam. Látjuk egymást és bízom bennetek. Szeretlek titeket! Helló!
Na ezt elintéztem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen módszerhez kell folyamodnom, de máshogy nem tudom megakadályozni a dolgok eldurvulását. Tennem kellet valamit. Nem hagyhattam ennyiben.
Pillanatok alatt felöltöztem és visszaindultam szerelmemhez, bocsánatot kérni tőle.


/Emily szemszöge/

Könnyes szemmel nyitott ajtót, mert valaki teljes  erőből ráfeküdt a csengőre, miután 5 perc múlva sem nyitottam ajtót.
- Annyira sajnálom - rontott rám Niall és szorosan átölelt, amjd becsukta maga után az ajtót és letörölte könnyeimet arcomról. - Annyira, de annyira hülye voltam, csak teljesen kiborultam, de azt hiszem most már minden rendben lesz.
Leült a kanapéra én pedig úgy feküdtem le, hogy ölébe hajtottam fejem.
- Hogy érted, hogy minden rendben lesz? Semmi sem lesz rendben - szipogtam kissé dühösen. Nem rá, sokkal inkább magamra voltam dühös, amiért bele mentem ebbe a kockázatos kapcsolatba.
- Semmi érdekes - simította meg a hajam és puszit adott homlokomra. Felültem és megcsókoltam. Azt hiszem kissé sósra sikerült ez a csók a könnyeim miatt. - Ne sírj! Nem te vagy a hibás.
- De..
- Shh - tette a mutató ujját a szám elé és megrázta a fejét. - Na akkor megnézzük azt a filmet, amit találtál?
- Persze. Te meg menj kajáért. Tudom hogy éhes vagy - vigyorogtam rá és megsimítottam a hasát.
- Igen - mondta szomorúságot tettetve, lebiggyesztett ajkakkal. - Mindig éheztetnek. olyan izék - nyavalygott nevetve, majd kivágtatott a konyhába. Imádom azt a bolond fejét. Azt hiszem soha nem éreztem még ilyet. Mindig görcsbe rándul a gyomrom és a pillangókat érzem benne, amikor hozzám ér vagy megcsókol, de egyáltalán, amikor meglátom már teljesen elgyengülök. Kezdem megszokni, de kell még egy kis idő ahhoz, hogy feltudjam fogni, ez tényleg velem történik.
Mivel Steph nem volt otthon egész éjjel (Harry-vel volt), ezért Niall maradt és filmeztünk, illetve filmeztünk volna, de mindig beszólt valami hülyeséget az amúgy is elég vicces film mellé. Teljesen szét nevettük magunkat. Nagyon jól éreztem magam és szerintem ő is így van ezzel. Majd lassan elnyomott minket az álom és a kanapén maradtunk. Még jó, hogy Harry-ék nem állítottak be, mert ment volna a kombinálás...